Nem sikerült túl jól a főpróba, a Gárdony-Pázmánd NKK női kézilabdázói mégis bizakodnak: sikerrel veszik az NB I/B-s pontvadászat első portyáját.
Sokat nem kesereghetnek a gárdonyi lányok, hiszen 48 órával az MK-meccs után már a bajnokságban kell helytállniuk. Már csakis a pontok gyűjtögetésére koncentrálhatnak a Dublinszki Dóráék, s a nyitányon nem is árt majd az összpontosítás, hiszen a világ legjobb női együttesének utánpótlása, a Győri ETO KC U19-es alakulata látogat Gárdonyba csütörtökön 18.45 órakor.
A klubnál remélik, hogy a több Budaörsről és Dunaújvárosból szerződtetett, valamint kettős igazolással szerepeltetett fiatal remek egységet alkot majd a Gárdonyban maradt rutinos Gyebrovszki Zitával és Dublinszki Dórával, valamint a Kispest együttesében NB I-es tapasztalatot is szerző Fundák Annamáriával vagy éppen a korábbi magyar bajnokkal, kupagyőztessel és EHF-kupasikert is arató Szamoránsky Anikóval. A beállós 1986-ban született Győrben, ott is kezdett kézilabdázni, majd komoly sikereit a Ferencváros játékosaként érte el. Játszott a Kiskunhalas, a Siófok és a Budaörs együttesében is, majd alacsonyabb osztályban a Csurgó, legutóbb pedig a Szent István SE másodosztályú csapatában szerepelt.
A GÁRDONY-PÁZMÁND JÁTÉKOSKERETE
Biró Benita 1999.03.27, Dublinszki Dóra 1993.02.22, Fundák Annamária 1988.10.05, Gyebrovszki Zita 1991.01.30, Hrabovszky Helga 1994.12.11, Kaczur Dominika 2000.05.25, Karsai Roberta 1993.03.10, Kastl Anna 2002.12.22, Kolics Viktória 1997.02.12, Kukovecz Regina 1999.08.20, Müller Kamilla 1999.03.26, Nagy Adrienn 1995.06.20, Nagy Zsuzsanna 1999.05.07, Piazza Dóra Szimonetta 1998.07.09, Plesztovits Alexa 1998.11.17, Rácz Réka 2000.07.26, Szalay Viktória 2000.01.06, Szamoránsky Anikó 1986.07.09, Szűcs Noémi 2000.02.10, Vártok Ramóna 1999.10.11.