Három pontot hoztunk az Alba Fehérvár KC NBI-es utánpótlás tehetségei ellen

Az első összecsapást NBII-es csapatunk magabiztos játékkal hozta, végig vezetve itthon tartva a két pontot a Fehérvári NBI utánpótlásban nevelkedő fiataljaival szemben, akik közül sokan bemutatkoztak már az NBI-es felnőtt bajnokságban. Nagyszerű mérkőzésnek néztünk elébe, egyrészt mert a különös év közepette ez volt az utolsó összecsapás az NBII – női felnőtt bajnokságban, másrészt nevezhettük a fordulót az érmek csatájának is. Több opció állt fenn a mérkőzés előtt, ha itt a két pont, ha ott a két pont, vagy egy esetleges döntetlennél. Mind a három esetben máshogy végződött volna a tabella állása.

2021. május 19. szerda – 22. forduló
Alba Fehérvár KC U22 – Gárdony-Pázmánd NKK U22
21-21 (11-9)

Helyszín: Köfém Sportcsarnok
Játékvezetők: Csorba Tamás, Czövek Gábor

Alba: Gyugyi 7 (7), Pethő 3, Gyöpös 2, Sulyok 2, Lőrinc 2, Tolnai 1, Szabó 1, Bojtos 1, Kiss 1, Kertész 1.
Vezetőedző: kerékgyártó Zsolt

Gárdony: Hargitai 7 (5), Pervein 5 (2), Juhász 4, Ágoston 3, Győrffy 1, Rezneki 1.
Vezetőedző: Virincsik Anasztázia

Érezni lehetett már melegítés közben, hogy mindkét csapat nagyon akarja a győzelmet. Egymást biztatva és támogatva álltak a kezdéshez a csapatok. Sajnos nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy elterveztük, hiszen a 10. perc eredménye: 6-2 a fehérváriak javára. Pervein Orsolya és Ágoston Nóra remek párkapcsolata meghozta a felzárkózást, hiszen beálló poszton nagyon eredményesek tudtunk lenni. Pervein egymás után háromszor, majd Rezneki egyszer volt eredményes. 15. perc: 7-6.
Kiegyensúlyozott, gyors játék, és remek kapus teljesítmény jött mindkét oldalon, így az egy-két gólkülönbség volt meghatározó a játékrész feléig.
Félidő: 11-9.

A második félidő elején, ahogy szokás mondani „bent maradtunk az öltözőben”, a fehérváriak kihasználva technikai hibáinkat, és az érdekesen megítélt kettős 2 perces büntetésünket, 5. perc alatt 6 gólra növelték előnyüket: 15-9.

Nem jellemző ránk, hogy külső tényezőkkel foglalkozzunk, de a tegnapi napon a hazai csapatot plusz két fő erősítette. Ennek ellenére, NBII-es csapatunk, nagyszerűen kezelve ezt és az érdekes játék vezetést, csapatmunkából, kitartásból, és küzdésből jelesre vizsgázott. 55 percig futottunk a vezetésért, küzdöttünk a körülményekkel, Juhász remekül szállt be, Binó a kapuban nagyszerű teljesítményt nyújtott, majd mínusz hat gólról átvettük a vezetést, 19-20.

Kritikus utolsó két perc, 20-21-es állásnál… ismét érdekes 2 perces büntetés ellenünk, melyen már meg sem lepődünk, ezt gólra váltotta a fehérvári gárda, 21-21. Gyors középkezdés, támadunk a győzelemért 10 másodperccel a vége előtt, az egyik hazai játékos labdaszerzéssel próbálkozott, szerencsére eredménytelenül. Oldalvonalon túl a labda, és érdekes módon a hazai kispad stábjainál 4 másodpercre megakadt a labda. Se óra állj, se ítélet.. megy tovább a mérkőzés. Hargitai gyorsan elkéri a labdát melyet kapura dobott, duda szó és a gól érvénytelen.

Ezek után csak annyit szeretnénk megjegyezni, hogy nagyon-nagyon büszkék vagyunk Rátok Lányok!!!

Illetve, gratulálunk az Alba Fehérvár KC U22-es csapatának az ezüstéremhez!