Két és fél év kihagyás tér vissza a kézilabda pályára.
Régi-Új játékosként mutathatunk be Téged, hiszen viselted már magadon a gárdonyi mezt. Köszöntünk újra itt! Minek köszönhetjük a visszatérésed, illetve mesélj egy kicsit a kézilabdás karrieredről?
– Köszönöm, én is örülök, hogy visszatérhetek a klubhoz, bár el sem igazoltam 🙂 Szerettem volna még játszani, többször beszéltünk is a vezetőséggel erről az elmúlt években. De munkahelyi összeférhetetlenség miatt nem éreztem volna etikusnak és a műtétjeim is nagyon elhúzódtak a covid helyzet miatt. Viszont a Budaörs idén már az NBI-ben szerepel, szóval itt vagyok 🙂
Debrecenben nevelkedtem, 18 évesen kerültem Veszprémbe, majd 1 év után Budaörsre. Az első keresztszalag sérülésem után döntöttem úgy, hogy a civil életemre is koncentrálni szeretnék, így az NBI-es szezont már, mint technikai vezető kezdtem meg Budaörsön. Viszont annyira hiányzott a játék, hogy a Gárdony megkeresésére képtelen voltam nemet mondani- ahogy most is- , szóval 1,5 év után ismét visszatértem a pályára.
Milyen állapotban vagy jelen pillanatban a műtéted után, hiszen hosszú szezon áll előttünk. Hogy haladsz a visszatéréssel, mi az ami motivál?
– Novemberben volt az utolsó műtétem, ami remekül sikerült és a rehabilitációm is szépen halad. 2,5 éve sérültem le, egy hazai mérkőzésen, itt Gárdonyban. Kicsit kijöttem a rutinból, de igyekszem minél hamarabb visszarázódni és remélem, hogy segítségére leszek a csapatnak. Mi a motivációm? Egyszerű. Imádom a kézilabdát, az öltözői közeget, a mérkőzések hangulatát, a közös utazásokat, még az edzéseket is.. és hiába élem a mindennapjaimat sportcsarnokban, teljesen más érzés oda, játékosként belépni.
Új versenyrendszer előtt állunk, mit gondolsz erről, és mit vársz a szezontól, illetve magadtól?
– Az új rendszer nagy kihívások elé állít mindenkit. A közös rájátszást pozitív hatásnak értékelem, hiszen olyan csapatok mérhetik össze a tudásukat, akik sosem tették még, és kiegyenlítődött erőviszonyok között dőlnek el a helyezések. Ebből kifolyólag erősebb bajnokságban, színvonalasabb mérkőzéseket játszanak, hiszen az első perctől kezdve teljesíteni kell. Ez a lépés közelebb hozza egymáshoz az NBI és NBI/b szintjét, ami nem csak a magyar kézilabda de a feljutó csapatok érdeke is. Az elmúlt pár évben próbáltam rövid középtávú célokat meghatározni magamnak, tekintve, hogy nem tudtam milyen állapotban leszek 3 műtét után. Ezt most is így tettem, szeretném visszanyerni a versenyformám – minden tekintetben- és kiegészíteni a csapattársaim játékát, amikor szükség van rá.
Nagyon sok sikert és sérülésmentes évet kívánunk Neked!