Vegyes érzelmek az előző játékhétről, részletezzük az aktuális hét mérkőzéseit

Pados Mónika serdülő lányai magabiztos győzelmet arattak Székesfehérváron a Köfém Sportcsarnokban. A mérkőzés egyik legpozitívabb élménye, hogy Flesser Dóra 2007-2008-as fiataljai is egytől-egyig gólokkal a hátuk mögött szerezték meg a 2 pontot.

Leány Serdülő III. osztály – B csoport
Alba Fehérvár KC-Csákvár – Gárdony-Pázmánd NKK
13-39 (5-19)

Virincsik Anasztázia ifjúsági csapata hazai pályán fogadta a Siófokot. Jól kezdték a mérkőzést, fej-fej mellett haladva, amely meg is látszott a félidő eredményén, 12-13. Azonban a másik félidőben elfáradtak, így a Siófok elvitte Gárdonyból a győzelemért járó pontokat.

Női Ifjúsági II. osztály – Nyugat
Gárdony-Pázmánd NKK – Siófok KC II.
24-30 (12-13)

Bajnokesélyes Szekszárdot láttuk vendégül az NBII női felnőtt bajnokság 3. fordulójában. Az első félidő hasonló izgalmakat hozott mint az ifjúsági mérkőzésünk, de a második félidőben sajnos sokat hibáztunk, melyet a vendégek ezt kihasználva, 7 góllal nyertek.

NBII Női Felnőtt – Dél-nyugat
Gárdony-Pázmánd NKK U22 – Szekszárdi FGKC
19-26 (10-13)

Óriási győzelmet aratott felnőtt csapatunk a 4. fordulóban. Hazai pályán fogadtuk a Csurgó csapatát. A mérkőzés első 5 perce a „terepszemle” volt, 1-2 a csurgói lányok javára, de ezen a mérkőzésen ez az egy alkalom volt amikor a vendég csapat állt nyerésre, Becséri-Győrffy-Bocsi fordított az eredményen, amit végig magabiztosan tartottunk. A nagyszerű védekezésünk mögött, 14 védést mutatott be Vajk Eszter a kapuban. A csarnok hangulata is szuper volt, hiszen utánpótlás gyermekeink végig szurkolták a mérkőzést, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni nekik.
Csapatmunka volt a javából!

NBI/B Női Felnőtt – Nyugat
Gárdony-Pázmánd NKK – Csurgói NKC
23-19 (14-11)


Két mérkőzést rendezünk hazai pályán a héten. Részletezzük:

Magyar Kupa Női – II. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – Szent István SE
18:30
helyszín: Gárdony, Általános Iskola Sportcsarnok

NBII Női Felnőtt – Dél-nyugat
Gárdony-Pázmánd NKK U22 – Tungsram SE-Nagykanizsa
16:00
helyszín: Pázmánd Sportcsarnok