Hosszú kihagyás után újra pályán beállósunk, Zámori Dorina

A Szentendre csapatától érkezett hozzánk Dorka, de sajnos tavaly áprilisban súlyos térdsérülést szenvedett. Természetesen ennek ellenére ugyan úgy bíztunk Dorkában és meg sem fordult egyik fél fejeben sem, hogy elálljunk a megállapodástól. Kemény munka és hosszú hetek hónapok után újra mérkőzésre neveztük és nagyszerű teljesítményt nyújt beállósunk.

– Örülök, hogy túl vagyok ezen az időszakon és újra pályára léphetek. Nem volt egyszerű 9 hónap kihagyás után felvenni a játék ritmusát. Boldog vagyok, hogy most már a lányokat nem csak a pálya mellől tudom segíteni, hanem végre a pályán is. Hosszú és idegőrlő volt az út idáig. Már 16 éve űzöm ezt a sportágat úgy gondoltam tudom mi a kitartás, de ez alatt az időszak alatt tapasztaltam meg csak igazán. Rengeteg munka és edzés van ebben a 9 hónapban ami mögöttem áll, de még mindig nincs megállás.

Napról napra magabiztosabban lépsz pályára edzésen is és mérkőzésen is. Hogyan érzed ezt belülről?

– Minden erőmmel azon vagyok, hogy minél előbb vissza térjek a sérülés előtti formámhoz. Bevallom az öröm mellett hogy végre vissza kerültem a pályára, nem volt olyan egyszerű mint ahogy azt elképzeltem. A játék tempóját megszokni, hogy idő kell mire úgy tudok játszani mint régen. Szerencsére úgy érzem lassan kezdek vissza térni és egyre jobban élvezem a játékot. A lányok is sok erőt adnak hiszen sajnos elég sokan csinálták már ezt végig amit én most. Sokat segítenek és biztatnak ami lelkileg rengeteg segít nekem.

Több fronton is játéklehetőséget kapsz, hiszen az NBII-ben vissza szerezheted a játék perceket. Mennyi pluszt ad ez neked?

– Az, hogy még tudok NBII-ben is játszani a sérülésem után óriási segítség számomra. A kihagyott 1 év után, így tudom a leggyorsabban vissza szerezni azt a meccsrutint ami NBI/B-hez szükséges. Igaz, nem egy tempó a két bajnokság, de remekül tudok belőle építkezni.

Így tovább Zámori Dorka!