Utánpótlás beszámolók

OGYB LU12 – VIII. csoport
DKKA – Pázmánd NKSE 15-20 (8-10)
Pázmánd NKSE – AFKC 17-25 (8-12)

Edzőjük, Bernáth Gyöngyi nyilatkozott:
A Dunaújváros ellen remek játékkal tudtunk nyerni! A lányok jól védekeztek és a támadásaink is jól szervezettek voltak, igazi csapatmunka volt!
A kiváló játékerőt képviselő Fehérvár ellen kevés volt a lelkesedésünk, az ellenfél minden poszton jobbnak bizonyult!
Összességében dicséret illeti a lányokat, hajtottak, küzdöttek!

OGYB LU14 – VIII. Felsőház
Gárdony-Pázmánd NKK – Szigetszentmiklós NKSE 25-15 (11-9)
Gárdony-Pázmánd NKK – Dabas KC VSE 29-20 (12-9)

Edzőjük, Flesser Dóra nyilatkozott:
Itthon rendezhettük meg az LU14 utolsó előtti fordulóját. A csoport két legerősebb ellenfelét kaptuk hazai pályán. Azt kértem a lányoktól, hogy felszabadultan játszunk a szép számú hazai közönség előtt. Reggel kicsit álmosan, a Szigetszentmiklós csapatával kezdtünk, sok technikai hiba, pontatlan helyzetkihasználás miatt a félidőben csak 11-9-re vezettünk, majd egyre javuló játékunknak köszönhetően 25-15-re nyertük meg a mérkőzést. Majd a Dabas csapata következett, akik ellen eddig nem sikerült a bravúr. A lányok már az első perctől magabiztos játékot mutattak. Minden utasítást fegyelmezetten betartva, 12-9-re hoztuk az első félidőt. A második felidőben szárnyaltak a csajok és idei legjobb teljesítményüket mutatva 29-20-ra nyerték meg ezt a nagyon nehéz mérkőzést. Gratulálok a lányoknak! Mérhetetlenül büszke vagyok rájuk és köszönöm a belém vetett bizalmukat, hogy egy ilyen NAGYSZERŰ csapat edzője lehetek!

Gratulálunk mindkét korosztályunknak! Büszkék vagyunk Rátok!