OGYB LU14
Pázmánd NKSE A – AlbaFKC3-Csákvár 20-17
Pázmánd NKSE B – VS Dunakeszi 34-13
Alba FKC I. – Pázmánd NKSE B 14-24
Alba FKC II. – Pázmánd NKSE A 11-39
Virincsik Anasztázia, vezetőedző:
Megfogyatkozva, de annál nagyobb ellenállással, hatalmas motivációval játszottunk az elmúlt fordulóban. Az elmúlt két hétben az edzéseken már láttuk, hogy a lányok a fáradtság, a sulis elfoglaltságok mellett is jól összpontosítanak és mind a kettő csapatunk a pályára is tudta vinni ezeket a pozitív tapasztalatokat. A felállt védelem elleni támadások során hasznosítani tudják a megtanultakat, a rendezetlen védelem elleni lerohanásokat, gyorsindulásokat továbbra is hatékonyan alkalmazzák. A védekezésben az A csapatunknak jobban fekszik a 6:0-s védekezési formáció, míg a másik csapatunk továbbra is a támadó szemléletű, nyitottabb védekezést használják ki eredményesen. Gratulálok a lányoknak és köszönjük a szülők buzdítását!
Takács Sára, edző:
A hétvége folyamán úgy gondolom a lányok ismét hatalmas lélekkel játszottak. Külön öröm edzőként, hogy megérett arra a csapat, hogy 1-1 kiesett játékos szerepét csapatjátékkal tudják pótolni. A B csapatunk teljesítményéből szeretném kiemelni a lerohanásokat. Nagy sebesség mellett képesek birtokolni a labdát és a technikai elemeket pontosan végrehajtani. Az A csapat teljesítményéből pedig a hozzáállásukat, akaratukat. Egész héten nagyon fegyelmezetten, szépen dolgoztak, amit a hétvége folyamán vissza is kaptunk.
Sulikézi Fesztivál I. korcsoport – Rácalmás
Bernáth Gyöngyi:
Sulikézi Fesztiválon vettünk részt Rácalmáson a Zichyújfalui Református Általános Iskola I-es korcsoportos tanulóival, ahol 16 gyerekünk szerepelt. A feladatoknál és a mérkőzéseknél is látszott, hogy sokat fejlődtek a tanulók! Remek volt a hangulat, jól éreztük magunkat! Köszönjük a Szülők támogatását, segítségét! Ezen a napon a Gárdony-Pázmánd 2015-ös születésű lányaival is részt vettünk. Nagyon ügyesek voltak, hiszen ők már edzéseken nagy pályán gyakorolnak. Jó hangulatban, lelkesen végezték a feladatokat és a mérkőzéseken is szépen teljesítettek. Köszönjük a Szülők segítségét!
Takács Sára:
Öröm számomra, hogy ismét nagy létszámmal részt tudtunk venni a Sulikézi Fesztivál 2. fordulóján. A lányok lelkesen, jó kedvűen teljesítették a játékos koordinációs feladatokat. Természetesen a játék okozott a legnagyobb örömet. Köszönjük a szervezést!