NBII C csoport
Szekszárdi FGKC – Gárdony-Pázmánd NKK II. 21-32 (11-17)
Jónás, Dobos-Richter (kapusok)- Dobos 1, Süle 4, Mészáros, Bozsok 7/3, Kertész 1, Füzes 3, Major-Bernáth 2, Gyöpös 3, Eliádesz 4, Lénárt 4, Tóth-Domak 1, Juhász 2/1.

Soós Balázs, vezetőedző:
Ismét idegenbe utaztunk, ahol a Szekszárd csapata fogadott bennünket. A mérkőzés kezdetén nagy elánnal vetettük bele magunkat a párharcba, ami kissé rá is nyomta a bélyegét a játék képére. A sok technikai hiba ellenére, azonban kézben tartottuk a játékot és tartani tudtuk a kialakult 2-3 gólos előnyt. A félidő második felében sikerült megnyugodnunk, rendezni a sorokat és a kezdeti kapkodásból elkezdtük játszani a magabiztos játékunkat, amivel kialakítottuk a félidő végére a 11:17 állást. A szünetről még nagyobb fókusszal tértünk vissza, ezzel emelni tudtunk a játékunk sebességén és egyre növeltük előnyünket az ellenfelünkhöz képest. A magabiztos vezetéssel egy felszabadult kézilabdát játszhattunk a második játékrészben, aminek a végén beállítottuk a legnagyobb különbséget a mérkőzésen, ezzel megszerezve az újabb 2 pontot. Büszke vagyok a csapatomra, hogy képes volt megújulni a mérkőzésen, és a saját játékában szintet tudott lepni. Megérdemelten mennek a héten, a 3 napos pihenőjükre, hogy aztán újúlt erővel vessük bele magunkat a munkába és készüljünk az újabb megmérettetésre.
LU20 III.osztály
Tatabányai SC – Gárdony-Pázmánd NKSE 24-32 (10-15)
Bálint, Gulyás (kapusok) – Mikó 4, Dobos 7, Kócz, Busa 8/4, Nagy 2, Rácz 6, Balogh 2, Fuchs, Ignácz 3, Fischl, Ferencsik.

Ivicz Miklós, vezetőedző:
Az őszi forduló alkalmával egy jó játékkal győztük le a tatabányai csapatot hazai pályán és az volt a célunk, hogy azt elérjük idegenbe is. Kezünkbe volt az irányítás már az elején, de nem volt az a meggyőző játék, amit vártam. Főleg a védekezésünk nem akart összeállni, amit egy időkérés után változtatnom is kellett. Ezután kezdett a védelem összeállni és sikerült egy – két lerohanás góllal nagyobb előnyt kiharcolni. Ehhez kellet az is, hogy Bálint Hajna (37% – os védési hatékonyság) nagyszerű védéseket mutasson be a kapuba. A félidőre 5 gólos előnnyel tudtunk menni. A felhívtam a játékosok figyelmét, hogy van még 30 perc, amit ugyanolyan összpontosítással kell játszani. Végig koncentráltak tudtunk maradni. Jól működött a védekezésünk, ahol Busa Anna és Fischl Emma jól kiegészítették egymást. Támadásban Ignácz Laura kreatív megoldásokkal lőtt gólokat és harcolt ki heteseket. A két szélen is sorra sikerült helyzeteket kialakítani, amit jól is értékesítettünk. Ez volt az a mérkőzés, ahol minden szépen összeállt és a végén 8 gólos sikert arattunk. Nagy gratuláció a lányoknak. Egy forduló van már csak hátra, hazai pályán, amire az érettségik miatt kicsit nehezebben tudunk készülni, de az a cél, hogy otthon tartsuk a 2 pontot.
LU16 II.osztály felsőházi rájátszás-Nyugat
Budafoki KSE – Gárdony-Pázmánd NKSE 34-39 (16-15)
Botos Cs., Kürtösi (kapusok)- Fejes 2, Támcsu 5, Licsicsányi 15/1, Madarász, Botos P. 4/2, Hegedüs 3, Nagy 10, Weinacht, Hugyi, Prigl.

Virincsik Anasztázia, vezetőedző:
Ismét egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, aminek a sikeressége a csapatmunkán múlt. Az első félidőt sok hibával kezdtük, de azután megtaláltuk az ellenfelünk gyenge pontjait támadásban és védekezésben is. A második félidőt jól kezdtük és végig több gólos előnyt alakítottunk ki. Ezen a napon ketten is extra teljesítményt nyújtottak, Licsicsányi Eszti 15, Nagy Ancsi pedig 10 gólt szerzett és mellettük a többiek is sokat hozzá tudtak tenni a győzelemhez. Köszönjük a szülők szurkolását!!
OGYB LU14
Alsónémedi SE – Gárdony-Pázmánd NKSE 24-14 (11-7)
FTC II – Gárdony-Pázmánd NKSE 28-9 (11-6)
Pavelekné Kovács Judit, vezetőedző:
A hétvégén újabb fordulón szerepeltünk Budapesten az Elek Gyula Arénában, ahol mind a helyszínt, mind pedig az ellenfeleket tekintve kiléptünk a „komforzónánkból”. Kíváncsian vártam, hogy mindez milyen hatással lesz a lányokra. Az első mérkőzést Alsónémedi csapatával játszottuk. Az első 10 percben teljes mértékben kerestük magunkat a pályán, és az ellenfél nagyon gyorsan 8 gólos előnyt szerzett. Utána sikerült magunkra találni, a keményebbé vált védekezésünknek, és elől a bátrabb támadójátékunknak köszönhetően sikerült is „visszakapaszkodnunk” egy gólos hátrányra. Sajnos ez a „feltámadás” csak ennyire volt elegendő, elfáradtunk és a mérkőzés végére ismét nagyarányú különbség alakult ki. A második mérkőzésen az FTC Akadémistáival játszottunk, akiket az első félidőben szoros, fegyelmezett védekezéssel, és elől eredményesebb támadójátékkal nem engedtük leszakadni. De ezen a mérkőzésen is a második félidőre elfáradtunk, szétestünk elől és hátul is, és ellenfelünk ezt kihasználva gyors lerohanás gólokkal a mérkőzést nagyarányú különbséggel megnyerte.
