Ismerősök újra összecsapnak

Dorogon vendégszerepel a Gárdony-Pázmánd NKK női kézilabda csapata az NB II Nyugati csoportjának 7. fordulójában.

A nyári felkészülés során, majd a Magyar Kupában, ráadásul a Ligakupában is megküzdöttek egymással a Dorogi SE és a Gárdony-Pázmánd NKK kézilabdázói. Minden fronton a tópartiak nyertek, most azonban idegenben kell helytállni a sereghajtó ellen. Nincs könnyű helyzetben a 9. helyen álló Gárdony, mert égetően szüksége van a pontokra. Jó hír viszont, hogy Vörös Szimonetta és Lozsi Erna újra hadra fogható.

– Alaposan felkészülünk a Dorog játékából, ha 60 percig tudunk koncentrálni, akkor elhozzuk a pontokat. Fel kell kapaszkodnunk, hogy elkerüljük a kiesőzónát – jelentette ki Virincsik Anasztázia, a gárdonyiak edzője. – Jól dolgoznak a lányok. Azonban gyorsítani kellett kicsit a játékot. Edzésen is fel kell venniük a ritmust, ezért váltakozó iramú tréningeket tartunk. Mindenki pontosan tudja, hogy miért megyünk Dorogra – jelezte a tréner, hogy csakis a győzelem lehet elfogadható eredmény a szombaton 16 órakor kezdődő összecsapáson.

Bizakodhatnak a Fejér megyeiek, hiszen legutóbb, az élvonalbeli Szombathely elleni kupamérkőzésen is rettentő közel jártak a bravúrhoz.