A téli felkészülést csapataink január 4-én kezdték meg mind felnőtt, mind utánpótlás szinten. Lépésről lépésre építjük be a COVID betegség és sérülések után lábadozó játékosainkat. Mivel edzőmérkőzéseket nem játszhatnak a csapatok, ezért felnőtt csapatunknak jól jött a Liga Kupa sorozat két le nem játszott, mondhatni tét nélküli mérkőzése. Nehéz csoportban voltak lányaink, hiszen az első osztályban kitűnően szereplő Motherson Mosonmagyaróvár, illetve az NBI/B csoportunk éllovasa, és egyben bajnokesélyes együttese a Moyra-Budaörs Handball csapataival csaptunk össze a felkészülés során.
Ezen a mérkőzések ténylegesen a gyakorlásról és Binó Boglárka, Czuczu Frida és Győrffy Réka, akik sérülésből és betegségből jöttek vissza, játékpercekhez jussanak.
A Magyar Kézilabda Szövetség által hozott szabályok értelmében 2021. január 1-től minden másodosztályú felnőtt csapatnak a COVID járvány miatt antigén gyors teszten kell átesnie a mérkőzései előtt, melynek függvényében eldől, lejátszhatják-e az aktuális találkozókat.
Az első összecsapás közvetlen a felkészülés hetén játszottuk le, január 8-án hazai pályán a Budaörs ellen. Virincsik Anasztázia vezetésével kiválóan kezdtük a találkozót, negyedóra elteltével is fej fej mellett, de jött pár technikai hiba és a nagy rutinnal rendelkező vendég csapat 4 gólos előnyt szerzett a szünetre. Második játékrészben sokáig tapadtunk is a valamivel komolyabb játékerőt képviselő riválisukra, s csupán a rutintalanság számlájára volt írható, hogy a végjátékban nem jöttünk fel 2-3 gólra, hanem ötgólos vereséggel zártuk a mérkőzést. Vezetőedzőnk összességében elégedett volt, s aminek különösen örült, hogy a fiatal Németh Zsófia igazolja, hogy lehet rá számítani a kapuban.
Az év második, a szezon utolsó Liga Kupa találkozója január 20-án került megrendezésre az NBI élmezőnyét élvező Motherson Mosonmagyaróvár otthonában. Nem kezdett rosszul a csapat, 3-2-re is vezettünk, majd sokáig tartottuk a döntetlen állást. Azonban támadásban rengeteg hibát vétettünk, a sok eladott labdával meginduló óváriakat azonban Binó Bogi bravúros ziccervédésekkel tartotta fel. Támadójáték és lövések nélkül senkivel sem lehet partiban maradni, főleg nem egy élvonalbeli együttessel szemben. A félidő derekán már 9-3-ra vezettek a hazaiak, a szünetre pedig el is dőlt a meccs, 19-7. A fordulás csak a térfélcsere szintjén hozott fordulatot, a továbbjutó Mosonmagyaróvár túlzóan érzékeltette az osztálykülönbséget. Végeredmény: 40-10.
Január 30-án szombaton este 18 órakor megkezdte szereplését felnőtt csapatunk a bajnokságban. Ősszel elhalasztott bajnoki mérkőzést pótoltunk a Budaörs otthonában. Jól kezdtük a találkozót, a 15. percben 4 gól előny volt a javunkra, azonban a vendég időkérés hatékonynak bizonyult, rendezték a sorokat a hazaiak, s felzárkóztak. 28. percig tartani tudtuk a döntetlent, vagy épp egygólos vezetést. A szünet előtti másfél percben fordítottak Hornyák Ágnesék (13-12).
Fordulás után már nem volt kérdés. A hét és fél perces gólcsendünk alatt hétgólos fórt épített a Budaörs. A folytatásban lassan, de biztosan továbbnövelte előnyét, s a végére magabiztos győzelmet aratott, és továbbra is hibátlan mérleget mutató Moyra-Budaörs Handball. Végeredmény: 27-16.
Ifjúsági csapatunk is bajnoki mérkőzést pótolt. Fiatal utánpótlás gárdánk január 31-én vasárnap 15 órakor a Siófok vendégeként lépett pályára. Az összecsapást a hazai csapat kezdte jobban, 10. percen 5-2 volt az állás, melyet a félidőre 1 gólra faragtak lányaink. Fej-fej mellett haladva a 24. percre sikerült 2 gólós előnyt kiharcolnunk, majd izgalmas végjáték után 1 gólos különbséggel, 24-25 arányban sikerült elhozni a győzelmi pontokat. Igazi csapat munka volt, de külön kiemelnénk Hetyei Kincső, Hargitai Dorottya támadójátékát, Rezneki Fanni védekezésben nyújtott munkáját, illetve Knauer Csenge 13 védését a kapuban.