Éves beszámoló IV.

U14-es csapatunk edzője Flesser Dóra beszélt nekünk  a lányok teljesítményéről.

A 2021/22 -es idény a korona vírus miatt nehézkesen indult. Szerencsére a csapat összes játékosa tudta vállalni a versenyzést, melyhez még 2-3 új játékos is csatlakozott. A nyári alapozásunk jól sikerült, így magabiztosan vágtunk neki az LU14-es területi gyermekbajnokságnak.

Több játékos a serdülő csapatban is folyamatos játéklehetőséget kapott.Az alapszakaszt a második helyen zártuk, így a felsőházba kerültünk, ahova a másik csoport 1-3 helyezettje is csatlakozott.A lányok itt is megmutatták, hogy milyen játékerőt képviselnek, 12 mérkőzésből 10-szer győztesként hagytuk el a pályát. Így megérdemelten vehették át a 2. helyért járó ezüstérmet, 2 ponttal lecsúszva az aranyról. Összességében egy nagyon jó idényt zártunk, ezúton is gratulálok a lányoknak!!!

A következő szezonban az LU15-ös és az orszàgos serdülő bajnokságban fog szerepelni a csapat. Ennek tudatában már augusztus 1-jén megkezdjük a felkészülést, 1 hét edzőtábor, sok edzés, utánpótlás tornák szerepelnek a programban. Nyáron pedig az egyesület strandkézilabda pályáján kamatoztatják tudásukat.

Külön gratulálok Kolonics Dorkának, aki a bajnokság gólkirálynője lett 96 góllal és Király Flórának, aki a 3. helyen zárta a góllövőlistát 73 góllal.

Gratulálunk Nektek,jó felkészülést kívánunk a nyáron!