OGYB LU14
Kecskeméti Sport Iskola-Pázmánd NKSE 32-17
Vezetőedző, Bacsi Mihály:
Inárcson játszottuk az idei szezon utolsó mérkőzéseit. Az első mérkőzés első részében nagyon jól játszottunk és sikerült meglepnünk ellenfelünket. A második félidőben sajnos további sérülések miatt nem tudtuk játszani a saját játékunkat és szétestünk a félidő második felére. Ettől függetlenül, még ha tartalékosan kiállva elégedetten fejeztük be a szezont. A mási mérkőzés elmaradt, mivel a Harta csapata, különböző okok miatt nem jelent meg.
OGYB LU12
Pázmánd NKSE-Alba FKC1 30-12
Alba FKC-Soponya-Pázmánd NKSE 4-31
Vezetőedző, Virincsik Anasztázia:
A lányok az utolsó fordulóban is nagyon szépen, eredményesen játszottak így megkoronázták a szezonjukat. Mind a védekezésben, mind a támadásban határozottak, motiváltak voltak és nagy öröm volt nézni, hogy mindenki kivette a részét a sikerből! Nagyon köszönjük a szülők támogatását és az utolsó mérkőzés utáni kedves gesztust is! Sajnáljuk, hogy a szövetség új szabályzata miatt a következő szezonban nem tudunk a saját korcsoportunkban majd játszani, de biztos vagyok abban, hogy ha a lányoknak megmarad a kézilabdázáshoz való hozzáállásuk ugyanannyi sikerben és örömben lesz részük, mint az idén.