Major Dávid lett a felnőtt csapatunk vezetőedzője

Székesfehérváron a Tóvárosi Általános Iskola sporttagozatára jártam, ahol párhuzamosan jártam kosárlabda és kézilabda edzésekre is, majd az iskolaváltás idején utóbbi mellett döntöttem, Kipróbálhattam magam a balatonfüredi akadémián, ezután visszajöttem Székesfehérvárra, ahol az akkori felnőtt NBI/B-s csapatban is lehetőséget kaptam. Amikor megkezdtem edzői tanulmányaimat a Testnevelési Egyetemen, az NBII-es egyetemi csapatba igazoltam. 3 év után egy újabb NBI/B-s lehetőséget kaptam Vecsésen, ahol fél év után egy komolyabb sérülés miatt ért véget a játékos pályafutásom. Habár nem zárom ki, hogy egyszer játékosként visszatérek a pályára, de jelenleg az edzői munkámat helyezem előtérbe. Gárdonyban kaptam életem első saját csapatát 2 éve, az akkori U10-es korosztályt, akikkel a mai napig együtt dolgozunk, mellettük a megyei csapatot is vezettem a tavalyi szezonban. Az idei évben nagy lehetőséget kaptam, hogy én irányíthatom a csapatot, amely egyben nehéz feladat és kihívás, de bízom abban, hogy egy sikeres szezon előtt állunk. Edzőként a legfontosabbnak az elvégzett edzésmunkát tartom, hiszek benne, hogy a kemény munka mindig kifizetődik. Elsősorban egy stabil védekezést szeretnék kialakítani, amelyből több lehetőség nyílik a rendezetlen védelem elleni befejezésekre. Támadásban, úgy gondolom, az 1:1 elleni szituációk lesznek az erősségeink, illetve a beállókkal való páros kapcsolatok. Az érkezők egy részét személyesen is ismertem, de mindenkit láttam már játszani, ez alapján úgy gondolom, hogy beillenek majd a játékrendszerünkbe. Az első hét tapasztalatai alapján mindenkit lelkesnek és elszántnak látok, jó volt a munkamorál, a játékosok és a stáb is izgatottan várja már az előttünk álló szezont. A szakmai munkában a kapusokkal továbbra is Irina Shirina dolgozik, az erőnléti felkészítésért pedig Major Csongor felel. A regenerációban és az apróbb sérülések kezelésében két gyúrónk, Cserny Csaba és Mészöly Emil lesz a lányok segítségére. Idei célunk egy stabil bennmaradó hely megszerzése, illetve felzárkózás a középmezőnyhöz. Emellett szeretnénk egy olyan közösséget kialakítani, ahova mind a játékosok, mind a szurkolók szívesen tartoznak, és támogatják egymást a közös célok elérése érdekében. Hajrá Gárdony!