Felnőtt csapatunk idegenben gyűjtötte be a bajnoki pontokat. A keleti csoport sereghajtója otthonában, nagyon nehéz mérkőzés után sikerült megtartani helyünket a tabellán.
NBI/B – Női Felnőtt – Alsóházi Rájátszás – 1. forduló
Csepel DSE – Gárdony-Pázmánd NKK
25-28 (11-16)
Gólszerzők: Becséri 7, Ágoston 5, Pados 4, Bocsi 4, Hargitai 4, Győrffy 2, Szücs 1, Horváth 1.
Kiegyenlített erőviszonyokkal indult a mérkőzés, ezt mutatta a 12. percben az eredményjelző is, hiszen 4-4 volt ekkor az állás. Majd ritmust váltottunk támadásban és védekezésben is. Becséri és Ágoston 3-3 góllal járult hozzá az előnyünk növeléséhez, illetve Vajk Eszter a kapuban nagyszerűen, 40%-os teljesítménnyel, 15 védéssel zárta a mérkőzést. Pados, Győrffy és Bocsi iratkozott még fel a góllövő listára. Félidő: 11-16.
A második félidőt kettős emberhátrányban kezdtük, de a lányok jól helytálltak, és ennek ellenére remek játékot mutattak. Pados és Bocsi jól érezte a kaput növelve előnyünket, 45. perc 17-24. Itt egy kicsit megtorpantunk, némi fegyelmezetlenségi illetve jöttek az eladott labdák, hazai oldalon Kajdácsi Kata és Kajdácsi Kinga próbálta felzárkóztatni csapatát. Azonban a lányok a kezükben tartották a mérkőzést és 25-28-as végeredménnyel zárva elhoztuk a két pontot Csepelről.