Összefoglaló és tabella állás 5 forduló után

A bajnokság és sportvilág hosszabb kényszer pihenője után, honlapunk is visszatér a normál hétköznapi hírközlésére.

Először is szeretnénk olvasóinkat tájékoztatni a nyáron érkező felnőtt játékosokkal kapcsolatban. Pervein Orsolya Csurgóról, Pados Mónika Egerből, Hamuth Lili Kispestről, Becséri Kitti az Euronovex csapatát hagyta maga mögött, valamint kölcsönben érkezett erre a szezonra Binó Boglárka a Győri ETO együttesétől.
NBI/B felnőtt keret 2020/2021:
Ágoston Nóra, Becséri Kitti, Binó Boglárka, Bocsi Szonja, Czuczu Frida, Győrffy Réka, Hamuth Lili, Hargitai Dorottya, Hrabovszky Helga, Kuczi Dorina, Lozsi Erna, Magyar Nikolett, Nagy Adrienn, Németh Zsófia, Pados Mónika, Pervein Orsolya, Szücs Noémi, Vernes Dorottya, Vörös Szimonetta.

Szokatlan körülmények és hosszú kényszerpihenő után felnőtt, ifjúsági és serdülő csapataink összességében jó felkészülést tudhatnak maguk mögött, edzőmérkőzésekkel és felkészülési tornákkal sűrítve, melyek biztató visszajelzéseket adtak a szezonkezdésre. Ezeken a találkozókon összemértük tudásunkat a Mohács, Csurgó, Göd, Tempo, Vasas, Siófok, Dunaújváros utánpótlás és felnőtt csapatai ellen.
Orosházán megrendezésre kerülő tornán szerepeltünk még a nyár folyamán, melyen ifjúsági csapatunk 5. helyen végzett, felnőtt csapatunk a döntőben a Kispest együttesét múlta felül, ezzel megszerezve az első helyet és a kupagyőzelmet. Egy fájó pontja azonban akad az „alapozásnak”, hiszen Vernes Dorottyát hosszú időre sérülés miatt nélkülöznie kell vezetőedzőnknek, Virincsik Anasztáziának.

Ifjúsági és serdülő csapatainkhoz is sorozhatunk érkezőket. A nyár folyamán Rezneki Fanni, Slett Enikő, Mandel Hanna és Lazók Petra személyében bővültek utánpótlás gárdáink.
Ifjúsági II. keret 2020/2021:
Balogh Melani, Baranyi Gréta, Bernáth Réka, Furka Aliz, Hargitai Dorottya, Hetyei Kincső, Juhász Adél, Kiss Vivien, Knauer Csenge, Mandel Hanna, Németh Zsófia, Rezneki Fanni, Sárvári Krisztina, Schuller Anikó, Slett Enikő, Szakács Lilla, Tuba Vivien.

Serdülő III. keret 2020/2021:
Bárdosi Linda, Czakó Bori, Fóri Kíra, Gyenes Szintia, Horváth Bianka, Keserű Hanna, Klemm Zsófia, Kovács Regina, Lazók Petra, Németh Anna, Pollermann Csenge, Rozmus Vanda, Rumpler Barbrara, Szöllősi Sára, Trombitás Lili.

Tabella állás az 5. forduló után

NBI/B női felnőtt – Nyugati csoport
1. forduló
Szekszárdi FGKC – Gárdony-Pázmánd NKK 28-31 (17-16)
2. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – Mohácsi TE 1888 20-21 (10-13)
3. forduló
Kozármisleny SE – Gárdony-Pázmánd NKK 24-27 (9-12)
4. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – DKKA U20 32-20 (16-11)
5. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – Győri Audi ETO KC U20 25-27 (14-15)

NBII női felnőtt – Dél csoport
1. forduló
Dabasi KC VSE – Gárdony-Pázmánd NKK U22 21-20 (10-12)
2. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK U22 – Érd U22 24-13 (13-7)
3. forduló
Inárcs-Örkény KC – Gárdony-Pázmánd NKK U22 23-23 (13-13)
4. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK U22 – Rákosmenti KSK 31-23 (19-7)
5. forduló
Csepel DSE – Gárdony-Pázmánd NKK U22 27-19 (11-10)

Női Ifjúsági II. osztály – Nyugati csoport
1. forduló
Szekszárdi FGKC – Gárdony-Pázmánd NKK 33-24 (20-9)
2. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – Mohácsi TE 1888 20-25 (9-15)
3. forduló
Kozármisleny SE II. – Gárdony-Pázmánd NKK 22-26 (14-13)
4. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – DKKA II. 24-20 (12-10)
5. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – Győri Audi ETO KC II. 26-17 (13-11)

Leány serdülő III. osztály – I. csoport
1. forduló
VS Dunakeszi – Gárdony-Pázmánd NKK 23-17 (8-8)
2. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – Érd 18-19 (10-8)
3. forduló
Gyáli BKSE – Gárdony-Pázmánd NKK 20-19 (12-7)
4. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – Rákosmenti KSK 28-14 (12-3)
5. forduló
Alsónémedi SE – Gárdony-Pázmánd NKK 19-29 (9-13)

no images were found