Visszavágott a Nagyatád

Az NB I/B-s női felnőtt kézilabda bajnokság márciusi odavágóján egygólos győzelmet aratottunk Nagyatádon. A Rinyamenti KC SE most törlesztett.

Gárdony-Pázmánd NKK – Rinyamenti KC 24-25 (12-10)


Gárdony: Binó – Vörös 2, Czuczu 3, Győrffy 5, Nagy A. 2, Pados 6/3, Hrabovszky 1. Csere: Magyar, Németh Zs. (kapusok), Czuczu 3, Hargitai 2, Pervein, Ágoston 1, Hamuth, Rezneki, Becséri, Szűcs N. 2.
Edző: Virincsik Anasztázia

Rinyamenti KC: Szalai – Kovács D. 8/2, Fekete A. 4, Hegedüs D. 3, Brezovszky 3, Ghetu 3, Antal 2, Kurucz 1, Bárdió 1, Varga, Póczik, Torma (kapus), Druzsin (kapus).
Vezetőedző: Katona Sándor

Kiállítások: 10 illetve 10 perc
Hétméteresek: 3/3 ill. 3/3

Azonos pontszámmal, 12 egységgel állt a két együttes a tabella középmezőnyében az összecsapása előtt. Fontos pontokra van szükségünk, ezért bizakodásra adhatott okot, hogy a futó pontvadászatban Nagyatádon sikerült nyerni egy góllal. A vendégek szereztek vezetést, amire csak az ötödik percben tudtunk válaszolni Czuczu Frida révén. A mérkőzés ezen szakaszára jellemző volt, hogy két góllal meglép az Rinyamenti KC SE, s ezt a differenciát tartjuk mi is.

Negyedórányi játék után vettük át az irányítást, s élni tudtunk a nagyatádiak eladott labdáiból és technikai hibáiból. A 25. percben Nagy Adrienn egyenlített (9-9), majd Hargitai Dorottya találatával már a nálunk volt az előny.

Nagy-Hargitai páros 2-2 gólt hozott a mérkőzésen

Úgy tűnt, innentől már nem engedjük ki kezünkből a mérkőzést. Pados Mónika és Győrffy Réka vezérletével a második félidőben állandósítottuk két-három gólos előnyünket. 54. perc: 24-21.

Győrffy remek védekezése mellett 5 kísérletből 5 gólt értékesített
Pados 6 találatával a mieink legeredményesebb játékosa lett

Azonban ismét jött a végjáték.. az 55. percben megtorpantunk, s a nagyatádi lányok megfogták a lehetőséget. Kihasználva egy 2 perces progresszív büntetésünket, technikai hibáinkat, majd ez párosulva Szalai védéseivel az 57. minutumra kiegyenlítettek (24-24). Az utolsó három perc ámokfutásában csak Fekete talált be a vendégek oldalán 43 másodperccel a vége előtt. Az utolsó támadás végén Szalai kapus ismét eredményes volt, így a Nagyatád elvitte az értékes pontokat.

Jelenleg a 9. helyen állunk a tabellán.
Szombaton a Szentendre csapatát fogadjuk hazai pályán.

NBI/B női felnőtt – Nyugat csoport – 20. forduló
2021. május 8. szombat
Gárdony-Pázmánd NKK – Szentendrei NKE
Helyszín: Gárdony, Általános Iskola Sportcsarnok

A mérkőzést zárt kapuk mögött kerül megrendezésre!