Győzelemmel zárta NBI/B női felnőtt csapatunk az alapszakasz utolsó összecsapását, bebiztosítva ezzel a hatodik helyünket a tabellán.
A mérkőzés előtt tudni lehetett már, hogy mi az alsóházban folytatjuk a bajnokság rájátszását, a vendég csapat a felsőházban.
A mérkőzés elején Vajk Eszter azonnal három védéssel mutatkozott be, majd Győrffy Réka kezdte meg a gólgyártást. Becséri, Pados és Bocsi növelte előnyünket 4-2-re, a vendég oldalon Tímár és Hudra eredményessége vezette a zárkózást. Kisebb figyelmetlenségi hibák jelentkeztek támadásban, de a 19. percben Virincsik Anasztázia 8-8-as állásnál időt kért és a lányokkal együtt rendezték a sorokat. Ágoston, Szücs, Horváth góljai, a nagyszerű védekezésünk és a remek kapusteljesítményünk jelentették a különbséget a félidő végére, 15-9.
A második félidőben folytattuk az első félidő végén mutatott teljesítményt, Vajk Eszter 17 védésig jutott. Sárvári, Hargitai, Dublinszki, Szilágyi nagyszerűen szállt be a mérkőzésbe, ezzel magabiztos győzelmet aratva a Pénzügyőr csapata ellen.
NBI/B Női Felnőtt – Nyugat – 18. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – Pénzügyőr SE
32-20 (15-9)
Gárdony: Győrffy 6, Becséri 5, Sárvári 4, Szücs 4, Ágoston 3, Hargitai 2, Horváth 2, Bocsi 2, Nagy 1, Szilágyi 1, Pados 1, Dublinszki 1.
Pénzügyőr: Mayer 5, Polgár 4, Hudra 3, Bagi 3, Tímár 1, Háfra 1, Varga 1, Pasqualetti 1, Pethő 1.
Kiállítás: 3 illetve 2.
Hétméteres: – illetve 2/2.
NBII női felnőtt csapatunk győzelemmel kezdte meg szereplését a tavaszi szezonba!
Talán az eddigi mérkőzések legjobb kezdését produkálta NBII-es csapatunk, hiszen a 9. percben 0-6-ot mutatott az eredményjelző a mi javunkra, melyet az első félidőben tartani is tudtunk. Csapatként működtünk, szervezett és eredményes támadások, stabil védekezés mögött Németh Zsófi nagyszerű védései jelentették az előnyünket.
A második félidőben kicsit bent ragadtunk az öltözőben, melyet a hazai csapat ki is használt és felzárkóztak három gólra, de Fekete Éva kikérte idejét, kérte a koncentrált fegyelmezett játékot a lányoktól, melyet teljesítettek is, így nem volt kérdéses a két pont sorsa.
NBII Női Felnőtt – Dél-nyugat – 12. forduló
Rákosmenti KSK – Gárdony-Pázmánd NKK U22
22-31 (10-16)
Rákosmenti: Bakonyi 6, Laki 4, Csajbók 3, Francsics 3, Majoros 2, Cs. Nagy 1, Hullán 1, Filákovity 1, Termány 1.
Gárdony: Ágoston 8, Szücs 6, Rezneki 5 , Hargitai 5, Sárvári 4, Juhász 3.
Kiállítás: 3 illetve 3.
Hétméteres: 5/3 illetve 2/2.
Ifjúsági csapatunk nem tudta a Siketek csarnokból elhozni a két pontot, serdülő csapatunk magabiztos győzelemmel kezdett
Női Ifjúsági II. osztály – 12. forduló
Szent István SE – Gárdony-Pázmánd NKK
27-24 (13-13)
SZISE: Ugrai 9, Lévai 6, Balogh 5, Kanyó 4, Kosaras 1, Oszoli 1, Décsei 1.
Gárdony: Hargitai 9, Juhász 7, Rezneki 3, Szűcs 2, Hetyei 2, Süle1.
Kiállítás: 2 illetve 2.
Hétméteres: 7/3 illetve 5/4.
Leány Serdülő III. osztály – B csoport – 12. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – LKSZSE
47-18 (23-9)
Gárdony: Trombitás L. 11, Kolonics 8, Süle 8, Szakács 7, Rumpler 7, Trombitás F. 3, Fischl 3. – Bálint Hajna 13 védés.
LKSZSE: Németh H. 10, Banyó 2, Takács 2, Németh L. 2, Steininger 1, Sólyom 1. – Tóth Barbara 5 védés.
Kiállítás: – illetve 5.
Hétméteres: 7/5 illetve 3/1.