NB2 B csoport
Tatai SC- Gárdony-Pázmánd NKK U21 41-29(21-19)
Knauer(kapus)- Bukovics 4, Mandel, Barna 1, Tóth Ficsor 9, Süle 6, Rezneki 4, Tolvaj 2 (1), Trombitás 1, Lőrinc 2, Mihály.
Dabrowszki-Pados Mónika, vezetőedző értékelése:
Az első félidőben a lányok nagyon jól játszottak, szép megoldások voltak a pályán, az eredmény is mutatja ezt. Viszont a második félidőben elfogytunk erőben, így jöttek a hibák is, nem tudtuk tartani a tempóját a Szentendre csapatának. A mérkőzésből okulva arra fogunk törekedni, hogy ebből a 30 percből később 40, majd 50 legyen és akkor fogunk végre meccset nyerni. Tóth Ficsor Nóra játékát kiemelném, átlövőben és szélen is gólgazdag volt, illetve védekezésben is jól szerepelt. Mellette több játékos is jobb teljesítményt nyújtott, mint eddig.
LU19. III. osztály
Tatabányai SC – Gárdony-Pázmánd NKK 24-24 (11-14)
László (kapus), Mikó 2, Süle 5, Kócz, Pósa, Trombitás F., Nagy Klaudia, Szigeth 2, Buza, Mihály 12, Trombitás L. 3, Busa, Fischl, Fuchs, Balogh.
Jancsekityné Flesser Dóra, vezetőedző értékelése:
Hétközi fordulóban látogattunk a tabella második helyén álló Tatabányához. Sokat készültünk erre a mérkőzésre, szerettünk volna 2 ponttal a zsebünkben hazatérni. Kiválóan kezdtük a mérkőzést, jól működött a védekezésünk, szép támadásokat vezettünk, ennek köszönhetően 4 gól előnnyel zártuk az első félidőt. A második játékrészben a 7-6 elleni támadást alkalmazta a hazai csapat, amivel kicsit meggyűlt a bajunk, de így is fej-fej mellett haladtunk. Az utolsó percekben esélyünk volt a győzelem megszerzésére, de sajnos hibáztunk és így döntetlennel zártuk a rangadót.
LU17. II. osztály
Tempo KSE – Gárdony-Pázmánd NKK 30-14 (19-9)
László (kapus), Mikó 2, Kiss, Kócz 1, Pósa, Trombitás, Szigeth 7, Buza 1, Karpf, Fett, Busa 1, Fischl 2.
Jancsekityné Flesser Dóra, vezetőedző értékelése:
Azt kértem a lányoktól, hogy mivel egy jóval erősebb csapattal játszunk, mint mi, felszabadultan, bátran játsszanak. Ezt sajnos nem sikerült megvalósítani, sokat hibáztunk, nem tudtuk megoldani a védekezést. Nagy tempót diktált az ellenfél, amelyet a rövid kispadunknak köszönhetően nem bírtunk tartani, így nagyarányú vereséget szenvedtünk.
OGYB LU12 VIII.csoport
AFKC3-Soponya – Pázmánd NKSE 1-45(0-25)
Lajoskomárom- Pázmánd NKSE 9-26(4-15)
Virincsik Anasztázia, vezetőedző értékelése:
Gratulálok a csapatnak a sikeres mérkőzésekhez! A múlt heti edzéseken védekezésben és lerohanásban javítottuk és finomítottuk az eddig tanultakat, így a mérkőzéseken öröm volt látni, hogy a lányok alkalmazni is tudták azokat.
OGYB LU14 VII.csoport
Moyra-Budaörs Handball – Pázmánd NKSE 33-10(16-5)
Pázmánd NKSE – Komárom VSE 21-22(11-12)
Vezetőedző: Bacsi Mihály