12. forduló eredményei, 13. fordulóra hangolódva

Felnőtt csapatunk február 13-án szombaton a Szekszárdi FGKC csapatát fogadta hazai pályán.
Nem kezdett rosszul Virincsik Anasztázia együttese, mely nemhogy teljesedett volna, de újabb játékosok dőltek ki a sorainkból. Bocsi Szonja, Lozsi Erna és Vernes Dorottya még mindig csak lábadozik, a koronavíruson átesett Pados Mónika sem vállalhatott még meccset, ráadásul Győrffy Réka szemöldöke az egyik edzésen felszakadt, így ő is csak visszafogott szereplésre volt hivatott. Azonban Binó Boglárka extrát nyújtott a kapuban, a végéig 20 védést mutatott be, s összeállt a nyitott védekezés is, mely nem ízlett a vendégeknek. Igaz, több technikai hibát is vétettünk a mérkőzés folyamán, de a megszerzett labdákkal jól sáfárkodtunk, s a gyors indítások végén Vörös Szimonetta brillírozott. A balszélső 14 kísérletéből 11-szer betalált. Az ő extrája, vagy épp a kiváló labdákat osztogató Czuczu Frida és Nagy Adrienn jó teljesítménye is kellett a sikerhez. Az irányító, s egyben a házi gólgyáros, Becséri Kitti most nem találta a kaput, de mindezt kiváló kiszolgáló munkával pótolta. A 41. percre egy gólra zárkózott a vendég csapat (18-17). A végjátékban 7 a 6 elleni támadójátékra váltottunk, amivel szemben a Szekszárd tehetetlen volt, s megérdemelten tartottuk itthon a pontokat.

12. forduló eredményei:

NBI/B női felnőtt – Nyugat:
Gárdony-Pázmánd NKK–Szekszárdi FGKC 30-25 (14-12)

Gólszerzők:
Gárdony – Vörös 11, Nagy A. 7, Czuczu 6, Hamuth 3, Becséri 1, Hrabovszky 1, Ágoston 1.

Szekszárd – Szabó 10, Csajkó 7, Kapás 2, Nagy Sz. 2, Keringer 2, Kaposvári 1, Szolnoki 1.

Kiállítások: 12, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/3.

NBII női felnőtt – Dél:
Gárdony-Pázmánd NKK U22 – Dabasi KC VSE 28-26 (14-17)

Gólszerzők:
Gárdony – Szücs 9, Hargitai 6, Ágoston 4, Pervein 3, Sárvári 2, Bernáth 2, Juhász 2.

Dabas – Kerekes 9, Perák 6, Csinos 4, Janicsák 4, Hajdú 2, Nánási 1.

Kiállítások: 14, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/1.

Női ifjúsági II. osztály – Nyugat:
Gárdony-Pázmánd NKK – Szekszárdi FGKC 23-23 (12-9)

Leány serdülő III. osztály – I. csoport
Gárdony-Pázmánd NKK – VS Dunakeszi 24-26 (11-12)

13. forduló összecsapásai

2021. február 17. szerda 17:00
NBII női felnőtt – Dél
Érd U22 – Gárdony-Pázmánd NKK U22
Érd Aréna

2021. február 17. szerda 19:00
Leány serdülő III. osztály – I. csoport
Érd – Gárdony-Pázmánd NKK
Érd Aréna

2021. február 20. szombat 18:00
Női ifjúsági II. osztály – Nyugat
Mohácsi TE 1888 – Gárdony-Pázmánd NKK
Mohács Városi Sportcsarnok

2021. február 20. szombat 16:00
NBI/B női felnőtt – Nyugat
Mohácsi TE 1888 – Gárdony-Pázmánd NKK
Mohács Városi Sportcsarnok

NBI/B felnőtt női csapatunk alaposan ismeri hétvégi ellenfelét, hiszen a Mohácsi TE 1888 felnőtt női gárdájával a felkészülés során háromszor, az idei pontvadászatban kétszer már összecsaptak. A mérleg a Mohácsi együttes felé billen, de mindent megteszünk, hogy javítsunk ezen az állapoton.