Utánpótlás beszámolók

OGYB LU14 II. osztály – VII/B
Budaörsi KSE – Pázmánd NKSE 15-10
Pázmánd NKSE – Százhalombattai VUK SE 9-20

Edzőjük, Bacsi Mihály nyilatkozott a mérkőzésekről: U14-es csapatunkkal Szentendrén játszottunk két mérkőzést. Az első mérkőzésen Budaörs ellen léptünk pályára. Végig aránylag szoros mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó ellenfelünk győzött. A Százhalombatta következett, akik fizikálisan felőrölve csapatunkat megérdemelt győzelmet arattak. Itt is a ziccerkihasználással voltak problémáink. Mindent egybevetve tanulunk a hibáinkból. Biztató jeleket is tapasztaltam-főleg a gyors visszarendeződés terén- dolgozunk tovább és remélem a közeljövőben, sikerélményekkel fogunk gazdagodni.



OGYB LU13 II. osztály – VIII. csoport
Érd- Pázmánd NKSE 21-14
Budaörsi KSE – Pázmánd NKSE 31-12

Bernáth Gyöngyi nyilatkozata az összecsapásokról: Mindkét csapat jóval erősebb játékerőt képviselt és minden szinten felülmúltak bennünket. Az első meccsen az Érddel, még fel tudtuk venni a harcot, küzdöttünk, de már itt is sok hibát követtünk el. A második mérkőzést játékosaink szinte feladták! Igaz, hogy jobb volt az ellenfél, de a meglévő helyzeteinket sem tudtuk kihasználni, nagyon sok volt az eladott labda, fejben sem voltunk ott, hétmétereseket hibáztunk, gyengén védekeztünk. Az elmúlt héten sok volt a hiányzás az edzésekről (oltást kaptak, betegség, stb.), ez is rányomta a bélyegét a teljesítményünkre. A hibáinkból tanulunk, remélem, hogy többet nem lesz ilyen rossz napunk!