Virincsik Anasztázia mesélt gyermekei mérkőzéseiről

OGYB LU11 – VII. csoport
Esztergomi Vitézek RAFC – Pázmánd NKSE
Pilisvörösvári KSK – Pázmánd NKSE

Mindkét mérkőzésen fegyelmezett, koncentrált játékot mutattunk. A lányok védekezésben sokat ütköztek, jól zártak össze és sok hibára kényszerítették a támadókat, amiből rengeteg labdát tudtak szerezni.  A védelem mögött kapusunk, Pechinger Vivi is nagyszerűen védett. A lányok nagyon élvezték a játékot, sokat futottak, és jó hatékonysággal fejezték be a helyzeteket.  A lerohanás során előrefutó beállók többször is üresen voltak, amit  a labdás támadók észrevettek. Az elmúlt héten az edzéseken többször is gyakoroltuk a lerohanást  és nagyszerű volt látni azt, hogy a mérkőzéseken alkalmazni tudták a gyerekek a tanultakat.

OGYB LU12 – IX. csoport
Enericus SE – Pázmánd NKSE 10-26
KSI SE – Pázmánd NKSE 17-17

Gyálra utaztunk a következő fordulóra, ahol elsőként az Emericus csapatával találkoztunk. Az ellenfél 6 játékossal tudott kiállni, így úgy döntöttünk, hogy  félidőnként 8-9 percet mi is emberhátrányban, 5 mezőnyjátékossal játszunk ezen a meccsen. A mérkőzés elején  meg kellett találnunk a másik csapat támadó taktikája- szélső befutások- elleni hatékony védekezést,támadásban pedig eleinte az emberelőnyös támadó játékot, majd a létszámazonos, 5-5 elleni támadójátékot tudtuk gyakorolni. A második mérkőzésen a kellemetlen stílusú KSI csapatával mérkőztünk meg. Az ellenfél keresztmozgásokra és szélső befutásokra épülő támadó játéka ellen a 3-2-1-es védekezésünk nem volt hatékony, így egy időkérés után zártabb védekezésre tértünk át. A mi csapatunk még nem alkalmazza ezt a támadó taktikát, mert edzőként úgy gondolom, hogy ebben a korban az egy-egy elleni támadó és védekező technikai elemek gyakorlása, az előnyszerzések labdával vagy labda nélkül, a helyezkedés, a társak észrevétele a legfontosabb a tanulási folyamatban és nem a taktikai megoldásoknak kell a hangsúlyba kerülnie. Az ellenfél kapusa nagyon ügyesen mozgott a kapuban és sokszor eltaláltuk őt a kapuralövés során. Döntetlent játszottunk és nagy dicséret a csapatnak, mert hatalmasat küzdöttek ezen az összecsapáson.