LU20 III.osztály
Gárdony-Pázmánd NKSE – Budafoki KSE 30-32(16-17)
Összeállítás, gólszerzők: László(kapus) – Dobos 8, Kócz, Szigeth 6, Busa 6, Kiss 1, Rácz 6, Fuchs 1, Ferencsik, Balogh 2.

Ivicz Miklós, vezetőedző:
Vasárnap hazai pályán fogadtuk a Budafok csapatát. Kiélezett, változatos és szoros mérkőzést láthattak a kilátogatók, akiknek ezúton is köszönjük a támogatást. Jól kezdtük a mérkőzést, többször is vezettünk az első félidőben, de az ellenfelünk végig tapadt ránk. A védekezésben először nem találtuk a ritmust, de a félidő közepére már összeállt. Sikerült gyors gólokat szereznünk és felállt fal ellen is többször eredményesek voltunk. A félidő vége, sajnos a budafoki csapatnak jött kijobban és 1 gólos hátránnyal mentünk szünetre. A második félidőt is az ellenfelünk kezdte jobban, nálunk több technikai hiba is becsúszott és kimaradtak ziccerek. A 40. percben az egyetlen kapusunkat fejbe lőtték. László Míra (Milka) sajnos nem is tudta folytatni a mérkőzést, mert enyhe agyrázkódást szenvedett. Innen is jobbulást kívánunk neki. Ezután nemsokkal Kócz Karina is kiesett a játékból, az egyik ujja ficamodott ki, de ez az incidens nem zavarta meg a csapatot. Felkeményedett a védekezésünk és -5 gólról visszajöttünk -1 – re. Kevés idő volt már hátra és sajnos elől megint becsúszott pár hiba, ami el is döntötte a 2 pont sorsát. Ennek ellenére nagyon gratulálok a csapatnak, mert szívüket, lelküket kitették a pályára!
LU18 II.osztály
BB SC Balatonboglár – Gárdony-Pázmánd NKSE 33-18 (16-11)
Összeállítás, gólszerzők: Botos Cs. (kapus) – Karpf 3, Kovács, Szigeth 2, Botos P. 1, Madarász 1, Prigl, Nagy 6, Kiss 1, Fischl, Ferencsik 1, Ferenczy.
Ivicz Miklós, vezetőedző:
Szombaton Balatonbogláron kezdtük a szezont az U18 – as csapattal. Már az elindulás sem volt zökkenőmentes, mivel az egyik meghatározó játékosom az előző este belázasodott és csak a kispadon tudta támogatni a csapatot. Rajta kívül is volt, aki az előző napokban még betegséggel küzdött és ez látszott is a játékán. Az első félidőben még szorosan ott tudtunk maradni a balatonparti csapat nyakán. Lendületes játékkal és jó védekezéssel partiban voltunk. Sajnos a második játékrészre kijött az, hogy sokkal rövidebb volt a kispadunk és a játékosok is egyre fáradtabbak voltak. Helyzeteket tudtunk kialakítani, de a jó befejezés sajnos elmaradt. Több 7 méteres és tiszta helyzet is kimaradt és a védekezésünkben is sok hiba csúszott. Voltak jó egyéni teljesítmények, de a csapatjátékon még sokat kell dolgozni támadásban, mind védekezésben. Több játékos is volt, akik még nem játszottak együtt és én is most láttam először, hogy mit tudnak. Nem okozott senki csalódást, sőt voltak többen is, akik meghatározó tagjai lehetnek a csapatnak.
LU16 II.osztály
Gárdony-Pázmánd NKSE – Szigetszentmiklós NKSE 44-40 (18-14)
Botos Cs., Kürtösi (kapusok) – Diepeveen, Madarász 2, Hartmann 7, Licsicsányi 5, Nagy 9, Botos P. 6, Támcsu 4, Karpf 11, Prigl, Weinacht, Hugyi.

Virincsik Anasztázia, vezetőedző:
Gólgazdag mérkőzéssel kezdtük a Lu16-os bajnokságot. A mérkőzés előtt azt kértem a lányoktól, hogy tegyék ki a szívüket a mérkőzésen, az első perctől az utolsóig küzdjenek és merjék megcsinálni azokat a játékelemeket, amiket az edzéseken gyakoroltunk. Az ellenfelünk fizikálisan erősebb volt nálunk, ezért a 3:2:1-es védekezéssel vettük fel a harcot ellenük, ami sikeres volt a mérkőzés 52-ik percéig. A mérkőzés ezen szakaszában a lányok elfáradtak a védekezésben és a koncentrációban is, így az utolsó 8 perc alatt sok technikai hibát vétettünk, nem tudtunk alkalmazkodni a félpályás emberfogáshoz és kaptunk 11 gólt. Szerencsére támadásban nagyon jól használtuk ki a cselezőtevékenységünket és a sok 1:1 elleni párharcban mi kerültünk ki győztesen. Hatalmas dicséretet érdemelnek a lányok a látványos támadójátékért, a védekezésben nyújtott önfeláldozó munkáért és ahhoz is, hogy habár nem edzünk közösen sokat, nem készülünk külön a Lu15 vagy Lu16-os mérkőzésekre a pályán ez nem látszott!