NB1/B 26. előrehozott forduló
Komárom VSE – Gárdony-Pázmánd NKK 43-32 (20-12)
Összeállítás, gólszerzők: Vereszky, Knauer (kapusok)- Sárvári 2, Bristyán 4, Pál 7, Berkes-Kaiser 7/2, Béres 1,Tóth, Matucza 1, Szücs 1, Hegedüs 7, Hamuth 1, Kukucska, Gaál 1.
Major Dávid, vezetőedző:
Nem kezdtük jól a mérkőzést, támadásban sok pontatlanság volt a játékunkban, amiből ellenfelünk könnyű gólokat tudott szerezni. Az első félidő második felében elkezdtünk úgy kézilabdázni, ahogy tudunk, zárkóztunk is ellenfelünkre, azonban az utolsó 4 perc megint tragikus volt, és sajnos ez a rossz periódus nem ért véget a félidőben. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, nem mi voltunk az esélyesek, de ennél azért többre számítottam és többet is várok el a csapattól. A helyzetkihasználásunk továbbra is gyenge, a visszarendeződésünkbe és a védekezésünkbe pedig sokkal nagyobb tűz és akarat kell. Nagyon fontos időszak következik és a mérkőzésen mutatott produkciónk nagyon kevés lesz bárki ellen is. Magába kell néznie egy kicsit mindenkinek, és a következő hetekre össze kell szednünk magunkat, mert ebben az időszakban lehet majd igazán gyarapítanunk a pontjaink számát.
