Az utolsó rájátszás mérkőzésen a Hajdúnánás NK együttesét fogadtuk hazai pályán.
Gárdony-Pázmánd NKK – Hajdúnánás 25-25 (12-14)
Gárdony, 80 néző. Vezette: Barna V., Kovács B.
Gárdony: Vajk – Győrffy 4, Pados 2, Becséri 2, Zámori 2, Horváth L. 5, Ágoston 3. Csere: Németh Zs. (kapus), Bocsi, Hargitai 1, Nagy A. 2, Szűcs N. 1, Piller 3. Edző: Virincsik Anasztázia
Hajdúnánás: Kiss B. – Kozma K. 1, Nyakó 1, Petrovics, Sápi 2, Kovács D. 9 (4), Poór 2. Csere: Szabó L. (kapus), Lakatos 9, Tar 1, Kelemen, Szabó P., Kostyó. Vezetőedző: Dajka István Imre
Kiállítások: 6 ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/2 ill. 4/4
Komoly téttel bírt a lányok számára az alsóházi rájátszás utolsó mérkőzése. Nyerni kellett ahhoz, hogy a csapat megtartsa vezető pozícióját a tabellán, s papíron könnyebb ellenfelet kapjon az osztályozóra.
Az első gól mi érvényesítettük, azonban sajnos innentől kezdve a Hajdúnánási NK irányította az első játékrészt. A 10. percre három góllal léptek el a vendégek, azonban a védekezés keményítése révén felzárkóztunk (4-5). A vendégek időkérése után Kiss Bernadett egyre több próbálkozásunkat hiúsított meg, s remekül szállt játékba Lakatos Petra is vendég oldalon, akit nehezen tudtunk tartani. Négy góllal léptek el a hajdúságiak, de a szünet előtt sikerült felzárkózni Zámori és Piller jóvoltából.
Fordulás után is inkább az történt a pályán, amit a Hajdúnánás akart. Egészen az 50. percig. Az utolsó tíz minutumban összeszedtük a védelmet és a támadást. Agresszív fal és szép megoldások jellemezték a mérkőzés ezen szakaszát, s egyre csak faragtuk hátrányunkat. Az 58. percben Ágoston góljával a vezetést is átvettük (25-24), de erre Lakatosnak egy hatalmas bombaválasza volt. Az utolsó pillanatban Piller hetest harcolt ki, azonban az időntúli hétméterest sajnos nem tudtuk értékesíteni. Így maradt a döntetlen, amivel az alsóházi tabella második helyére csúsztunk vissza.
Nem mehetünk el amellett, hogy a lányok az elvártnál többet teljesítettek az alsóházi rájátszásban, és igaz a kezünkben volt a sorsunk, ettől függetlenül nagyon büszkék vagyunk a lányokra!
A mérkőzés utáni héten értesítést kaptunk a Magyar Kézilabda Szövetségtől, melyben ez állt:
„A Magyar Kézilabda Szövetség 2021/2022-es NBI/B női felnőtt versenykiírása alapján az alsóház első négy helyén végzett csapatoknak osztályozó mérkőzést kell játszania.
Az MKSZ által kiküldött e-mail, miszerint az NBI/B-s és az NBII-es bajnokok nyilatkozatai alapján eldőlt, hogy felnőtt csapatunk osztályozó lejátszása nélkül, automatikus jogot szerzett a 2022/2023-as NBI/B női felnőtt bajnoksághoz.”