Fantasztikus bravúrt vitt véghez a Gárdony

A tabella harmadik helyén álló és a feljutás gondolatával kacérkodó Kozármisleny vendégeként okozott meglepetést a Gárdony-Pázmánd NKK női kézilabdacsapata az NB I/B 15. fordulójában.

Káprázatosan kezdte az idegenbeli összecsapást a Gárdony-Pázmánd NKK, pedig a tópartiak szinte az esélytelenek nyugalmával érkeztek Baranyába. Nagy Éva több védéssel blokkolta és sokkolta a kozármislenyi lányok rohamait, ugyanakkor Vörös Szimonetta elemében volt, hamarjában három gólt is berámolt a nyolcadik percig (0-4). A hazaiak csak emberelőnyből találtak be, azonban Virincsik Anasztázia lányai ugyancsak fórban eredménytelenek voltak. Mindez nem vetette vissza a vendégek lendületét, a félidőben 9-7-re vezetett a Gárdony, s ebben az előnyben rengeteg munkája volt a parádésan védő Nagy Évának is.

Fordulás után Vernes Dorottya biztos kézzel értékesített hetesei, valamint a padról is beszálló társak lelkes játékával négygólos fórt kovácsoltak. A utolsó 10 percben felzárkózott a Misleny, de Bocsi Szonja végső dudaszó előtt 21 másodperccel szerzett gólja sokat jelentett. Bravúrgyőzelem!

Kozármisleny SE–Gárdony-Pázmánd NKK

23-24 (7-9)

Kozármisleny, 100 néző,

Vezette: Kovács G., Papp B.

Kozármisleny: Németh O., Víg V. (kapusok) – Fledrich, Schaffer 1, Markovics 2, Szemmelrock 2, Hornyák B. 4, Réti 1, Polics 5, Kovács V., Halász, Hosszu 5, Takács V., Linder, Tóth T. 3/3. Vezetőedző: Kovács Tamás.

Gárdony: Nagy É., Magyar (kapusok) – Vernes 5/4, Győrffy 1, Czuczu 1, Bocsi 4, Sztoics, Hatala 2, Nagy A. 1, Blazsek 1, Ágoston, Vörös 5, Sárvári, Lozsi 4. Edzők: Virincsik Anasztázia, Fekete Éva.

Kiállítások: 2, illetve 8 perc.

Hétméteresek: 3/3 ill. 4/4