Kapus poszton erősödtünk!

Vajk Eszter érkezett az Eszterházy SC csapatától!

Mesélj magadról pár mondatban, hol nevelkedtél, hol játszottál, milyen szerepet töltöttél be ezen csapatokban?
– Pécsen kezdtem kézilabdázni még egészen kicsi koromban, ahonnan Kozármislenybe vezetett az utam. 3 év után igazoltam a Fehérvár együtteséhez, ahol szintén 3 évet töltöttem, mely után egy budaörsi és egy egri év következett. Utóbbi két csapatnál már felnőtt játékosként küzdöttem a pályán a csapatomért. A tavalyi szezon igazán közel áll a szívemhez, hiszen egy remek csapattal második helyen végeztünk a bajnokságban.

A 2021/2022-es szezont a Gárdony-Pázmánd NKK csapatánál folytatod. Mi invitált hozzánk? Mit vársz az idei szezontól, és magadtól?
– Szerettem volna kicsit közelebb lenni a családomhoz és a páromhoz, így esett a választásom a Gárdony csapatára. Nem lesz könnyű szezon és véleményem szerint mindenkinek új lesz ez a versenyrendszer, de szeretnék minél jobb eredményeket elérni a csapattal és már az alapszakaszban 1-5 között lenni.

Tavaly 2. helyen zártátok a szezont az Eger csapatával a keleti csoportban. Milyen tapasztalatot hozol át onnan?
– Sok játék percet kaptam Egerben és ezzel sok tapasztalatot sikerült gyűjtenem, amit mindenképpen szeretnék az előnyömre fordítani. Viszonylag sok csapatban megfordultam már és mindenhol tanultam valami újat, amit évről évre magammal viszek, és a hasznát vehetem.

Hasonló sikereket kívánunk gárdonyi mezben, üdv nálunk Vajk Eszter!