41. hét utánpótlás eredményei

LU20 III.osztály

Gárdony-Pázmánd NKSE – Rákosmente 43-34(21-11)

Stégermájer, Földvári, Hegyi (kapusok) – Botos 6/2, Hegedüs 5, Fejes 4, Nagy 15/3, Dobos 7, Madarász 1, Kovács 5.

Soós Balázs, vezetőedző:

Hétvégén a Rákosmente csapatát fogadtuk hazai pályán, ahol a csapat ismét megszerezte a győzelemért járó 2 pontot. Rövid kispaddal vágtunk neki az ütközetnek, de ez sem tántorított el bennünket a küzdeni akarástól. Már a mérkőzés elején magunkhoz vettük az irányítást, mi diktáltunk tempót és ezzel sikerült kivívnunk egy magabiztos előnyt, amit a találkozó végéig növelni is tudtunk. Azt gondolom a rövid kispad ellenére, és az ebből következő sok technikai, illetve fegyelmezetlenségből elkövetett hibák ellenére, nagyot küzdött egymásért a csapat és helyén volt az akarat.

LU18 II. osztály

Gárdony-Pázmánd NKSE  – Szise SE II. 39-20 (22-9)

Stégermájer, Hegyi, Földvári(kapusok) – Botos 7/5, Losonci-Nagy 3/1, Fejes 4, Hegedüs 6, Nagy 4, Madarász, Weinacht 1/1, Oszbach, Lóth 3, Szendefi 4/1, Kovács 6, Szabó 1.

Virincsik Anasztázia, vezetőedző:

A csapattól azt kértem a mérkőzés előtt, hogy az elmúlt időszakban mutatott határozott védekezést folytassuk a továbbiakban is, mert ebből tudunk erőt és önbizalmat szerezni a támadásokra is. A lányok ezt a kérést fegyelmezetten betartották és hasonló eredményt produkáltak ezen a bajnokin, mint legutóbb. Egységes csapatképet láthattunk és nagyon nagy öröm volt, hogy mindenki hozzá tudott tenni a győzelemhez! Gratulálok és köszönjük a szurkolást is!

LU16 II.osztály

Veszprém Pannon SE – Gárdony-Pázmánd NKSE 29-33 (16-18)

Kürtösi, Pechinger (kapusok) – Szabó 1, Losonci-Nagy 15/4, Oszbach 2, Lóth 5, Weinacht 6, Jancsekity 3, Szendefi 1, Pacsuta, Koncz, Shoebridge.

Virincsik Anasztázia, Jancsekityné Flesser Dóra edzők:

Ezen a mérkőzésen támadásban és a gyors labdafelvitelben ismét rengeteg eladott labdát, technikai hibát vétettünk, ami azért bosszantó, mert ezekből a támadásokból sokszor gyors ellentámadást tudott az ellenfelünk vezetni. Védekezésben gyenge teljesítményt mutattunk elsősorban az elővételezésben és a kapusaink sem tudtak hozzátenni a védések szempontjából. Támadásban nem volt gondunk, talán a helyzetek értékesítésében voltunk pontatlanok. Losonci-Nagy Hanna extra teljesítménye kiemelkedett és Weinacht Anna is pontosan fejezte be a helyzeteit. Gratulálok az ellenfelünknek, mert végig harcosak voltak és megmutatták azt, hogy egy esélyesebbnek vélt csapat ellen hogyan kell 60 percig küzdeni!