Nem sikerült pontot hozni Tatáról. Serdülő csapatunk 4 góllal bizonyult gyengébbnek, de küzdésből jelesre vizsgáztak!

Leány Serdülő III. osztály – B csoport – 10. forduló
TAC – Gárdony-Pázmánd NKK
38-34

Pados Mónika:
Serdülő lányaimmal a TAC csapatához látogattunk, ahol hétközi mérkőzést játszottunk és sajnos 0 ponttal jöttünk haza. Mint a képen is látszik, kicsit megfogyatkozva tudtunk részt venni a mérkőzésen az ellenfélhez képest. 
A lányok az első félidő 25. percéig remek formát mutattak, sajnos az utolsó 5 percben kicsit elfáradtak már és emiatt utolértek minket az eredményben és meg is fordították a végére azt. 
A második félidő eleje sem sikerült úgy sajnos, mint vártam, de a végére ismét felszívták magukat és nagyot küzdöttek. Sajnos egy cserénk volt összesen, így szinte mindenki minimum 50 percet játszott és a végére kevés energiánk maradt, hogy újra versenyben legyünk a végjátékban.
Büszke vagyok a lányokra, hiszen kevesen is vagyunk, mindig odateszik magukat a pályán, akárhogy is zárul a mérkőzés kimenetele.

Serdülő csapatunk a vereség ellenére is tartja a 2. helyét a tabellán, 8 mérkőzésből 6 győzelemmel és 2 vereséggel.

Következő mérkőzésünk hazai pályán kerül megrendezésre december 4-én!