Gyenge játék Hajdúnánáson

Sajnos nem sikerült a bravúr a Hódosi Imre Városi Sportcsarnokban.

NBI/B Női Felnőtt – alsóházi rájátszás – 5. forduló
Hajdúnánás SK – Gárdony-Pázmánd NKK 26-17 (10-7)

Hajdúnánás: Kovács 4, Sápi G. 4, Kelemen 4, Poór 3, Nyakó 3, Petrovics 2, Kozma 2, Sápi B. 1, Szabó 1, Tar 1, Kostyó 1.

Gárdony: Hargitai 4, Ágoston 2, Becséri 2, Hamuth 2, Sárvári 1, Győrffy 1, Zámori 1, Bocsi 1, Nagy 1, Pados 1, Horváth 1.

Játékvezetők: Dulai, Pisák

Kiállítások: 3 illetve 3.
Hétméteresek: 3/3 illetve 1/1.

Nagy tempó és sok hiba jellemezte a mérkőzés elejét, hiszen a 8. percben az eredményjelző 1-1-es állást mutatott. Kemény védekezés mindkét oldalon, progresszív büntetésekkel, technikai hibák és eladott labdák sokasága, mondhatni taktikai csata volt az első félidő, de leginkább a „kapusok 30. perce volt” az első játékrész. Félidő eredménye: 10-7.

A második félidőben sajnos nem tudtunk változtatni, rengeteg hiba jellemezte a játékunkat, rossz helyzetkialakítás, rossz befejezés, illetve szétesett a védekezésünk is, így a második játékrész első negyed órájában a -hazai csapat ezt kihasználva 7-2-es szériával az eredményt 17-9-re módosította. Ezt a nagy arányú különbséget már ledolgozni nem tudtuk, ez megpecsételte a mérkőzés végkimenetelét, végeredmény: 26-17.

A következő fordulóban hazai pályán tudunk javítani, április 15-én pénteken 15:00-kor, a Csepel csapatát fogadjuk.

Heti eredményeink:

Leány Serdülő III. osztály – B csoport – 18. forduló
Solymári SC – Gárdony-Pázmánd NKK 35-33 (19-21)


Gólszerzők: Süle 13, Rumpler 6, Kovács 4, Szakács 4, Buza 3, Trombitás L. 3,

NBII Női Felnőtt – Dél-nyugat – 18. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK U22 – BBSC Balatonboglár 31-25 (18-13)


Gólszerzők: Ágoston 8, Zámori 6, Szücs 6, Hargitai 4, Sárvári 3, Mandel 2, Szűcs 1, Hetyei 1.