50. hét utánpótlás és NBII eredmények

NBII B csoport

Red Velvet Budapest – Gárdony-Pázmánd NKK II. 27-22(14-8)

Magyar (kapusok) – Kőszegi, Erdélyi, Mészáros, Süle 1, Bozsok 4/1, Füzes 3, Trombitás, Bernáth 1, ELIÁDESZ 7/2, Lénárt 2, Juhász 4.

Dabrowski-Pados Mónika, vezetőedző:

Nem úgy zártuk az évet a Red Velvet csapata ellen, ahogy szerettük volna, de sokkal jobb eredménnyel, mint a hazai mérkőzésünkön ősszel. Sok hirtelen jött betegség miatt, kissé hiányosan tudtunk kiállni, de dicséret jár a lányoknak küzdésük és a hozzáállásuk miatt. Az ellenfél kapusa nagyon jól védett, ezért nehezen tudtunk gólokat szerezni, pedig a helyzeteink megvoltak hozzá. Eliádesz Athina teljesítményét mindenképp említeném, mert kiemelkedő volt a meccsen. Gratulálok az ellenfél csapatának!

LU20 III. osztály

Komárom VSE – Gárdony-Pázmánd NKK 29-34 (13-17)

Tóth, Bálint, László (kapusok) Dobos, Kócz 2, SZIGETH 7, Busa, BUZA 5, Mihály 2, Király 3, Rácz, Fuchs, JUHÁSZ 13, Ignácz 2. 

Jancsekityné Flesser Dóra, vezetőedző:

Nem voltunk könnyű helyzetben, mert mindkét beállónkat nélkülöznünk kellett, ezért nem a megszokott felállásban játszottuk. Jól kezdtük a mérkőzést, már 7-tel is vezettük az első félidőben, de a hazai csapat szívósságát, erejét jellemzi, hogy a második félidőben 2-re felzárkóztak. Erre jól tudtunk reagálni és elővettük a 7:6 elleni játékunkat, amivel ismét magabiztos előnyre tettünk szert, így simán hoztuk a mérkőzést. Fontos pontot szereztünk az év utolsó mérkőzésén idegenben, így a harmadik helyről várjuk a tavaszi folytatást.  A lányok most megkapják a megérdemelt pihenőjüket, hogy januárban kipihenve kezdhessük meg a felkészülést.

LU18 II. osztály

BVSC Zugló – Gárdony-Pázmánd NKK 41-24 (21-12)

Bálint (kapus) -Mikó 3, Dobos 7, Kócz 2, Kővári 2, Szigeth 6/2, Király 1, Busa 1, Kiss, Fischl, Karpf 1, Botos 1.

Bacsi Mihály, vezetőedző:

Az év utolsó mérkőzésén nagyon lelketlenül játszottunk. Védekezésben hiányoztak a

besegítések rendre elveszítettük az 1:1 elleni párharcokat, a visszarendeződésünk kritikán

aluli volt. Az említett problémákat tetőzte, hogy 19 szélső 100%-os helyzetet hibáztunk.

Sajnos a hiányos edzéslátogatottság tükrözi a teljesítményünket. Nagyon rossz szájízzel

fejeztük be az évet.

OGYB LU12

Alba FKC I. – ÓKSI-Gárdony 24-2

KK Ajka SE – ÓKSI-Gárdony 14-7

Bernáth Gyöngyi, vezetőedző:

Az utóbbi időre jellemzően, megint 2 cserével tudtunk a mérkőzésre utazni és a jelenlévő játékosok között is többen nem voltak egészségesek. Mindkét mérkőzésre az volt a jellemző, hogy a lányok a második félidőre nagyon elfáradtak, hiszen végig kellett játszaniuk. Az Alba Fehérvár minden szempontból felülmúlt bennünket. Próbáltuk tartani magunkat, voltak is helyzeteink, de sokat kihagytunk, az eredmény reális. Az Ajka ellen jól indítottuk a mérkőzést, még vezettünk is, de ott is kijöttek a hibák a fáradtság miatt elsősorban. A küzdőszellemért, akarásért dicséret illeti a lányokat! Külön öröm számomra, hogy a nagyarányú vereség sem veszi el a kedvüket a játékosaimnak, tudják, hogy a szorgalmas munka meg fogja hozni a jó eredményt! A szülők továbbra is mellettünk állnak, lelkesen segítenek, köszönjük szépen!

Úrkúti SK – Pázmánd NKSE 3-24

Alba FKC I. – Pázmánd NKSE 15-14

Major Dávid, vezetőedző:

Székesfehérváron zártuk le az idei szereplésünket, ahol az első mérkőzésen kicsit álmosan kezdtünk, sok pontatlanság jellemezte a játékunkat. A félidőben aztán sikerült rendeznünk a sorokat, és a második játékrész már sokkal jobban sikerült. A második mérkőzésen a hazai Alba csapatával egy végletekig kiélezett összecsapást játszottunk, ahol a lányok küzdőszelleme nagyon megmutatkozott. Itt is voltak pontatlanságok, főleg a támadásainkban, de a védekezésünk nagyon összeállt erre a meccsre, ami jó kapusteljesítménnyel párosult. Úgy gondolom, hogy ezeknek a mérkőzéseknek van leginkább értelme, és végre megtapasztalhatta mindenki, hogy milyen is egy ilyen helyzetben játszani. Remélem, hogy sok ilyen szituáció adódik még számunkra a jövőben.